Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Keresés kanizsaiantologia.nagykar.hu-n (Google)

KANIZSAI ANTOLÓGIA

Irodalmi, művészeti, tudományos kiadvány

1-25

Egyesített tartalomjegyzék

 

A Kanizsa Antológia (2007-től arskép kanizsai Antológia) 2005-ben indult útjára, és idén, 2024-ben jelent meg a 25. kötete. Ebből az alkalomból készítettük el az egyesített tartalomjegyzéket, amelyben a szerzők betűrendjében sorolódnak a művek. A tartalomjegyzék közléseinek sorrendje: Szerző: Cím, az antológia száma, melyben megjelent, oldalszámok. – Megjegyzés (a Szerzőre vagy az írásra vonatkozó, esetlegesen kapcsolódó honlaptartalmakkal) A megjelent szövegek, képek közül több – ahol ezt a Szerző engedélyezte – elérhető kétrétegű pdf formátumban (a képek pedig jpg formátumban) a címre kattintva.

Az antológia köteteit mindig Nagykanizsa megyei Jogú Város adja ki azzal a céllal, hogy a nagykanizsai kötődésű alkotók, alkotások (a városban vagy vidékén lakó, illetve nagykanizsáról elszármazott, de a kapcsolatot munkásságban tovább éltető) megjelenését, ezáltal az alkotó kanizsaiakat támogassa. Fontos, a szerkesztést is befolyásoló elvei a támogatásnak:
- minél több kanizsai szerző és tartalom jelenyen meg,
- hangúslyosan támogatandók az első megjelenésre váró szerzők életkortól függetlenül,
- meg kell tartani az antológia alcímben is szereplő többműfajúságát.

Az első két évben 4 kötet jelent meg, évente 2, majd évente 1-1. A szerzők tiszteletpéldányt kapnak minden alkalommal, a megjelenés az antológiában ingyenes, de nem jár szerzői díjazással. Minden eddigi kötet a nagykanizsai szociális foglalkoztatást végző önkormányzati cég Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. nyomdájában készült. 

A város önkormányzatának köszönettel tartozunk a rendszeres megjelenési lehetőségért, a szerzőknek az alkotásokért.

Minden Olvasónknak jó böngészést és olvasást kívánunk, és biztatunk mindenkit, hogy ha talált érdekes szerzőt, címet, vegye le a könyvtár polcáról a megfelelő kötetet. 

  - A szerkesztők nevében: Kardos Ferenc,
a tartalomjegyzék összeállítója,
a Kanizsai Antológia szerkesztője) -

A Kanizsai Antológia szerkesztői
2005–2024

Szám Év

Szerkesztők és munkatársaik

(a vonatkozó kötet sorszáma)

1-4 2005–2006

Szerkesztő: v. Szabadi Tibor J. 

Szerkesztőbizottság tagjai: Deiszinger Ivett elnök; Halmos Csaba titkár; Hittaller Balázs szímítógépes előkészítő, Horváth Ilona lektor

5-25 2007–2024

Felelős szerkesztő: Lehota M. János

Szerkesztő: Kardos Ferenc (5-25), Lehota János (5-10), 

Munkatársak: Halmos Csaba titkár (5-13), Hegedűs András grafikai tervezés (13-24), Lehota János (11-), M. Kovács Ildikó (23-25), Riersch Zoltán (11; 23-25), Sík edurád grafikai tervezés (5-12)

Szerzők és műveik

Alaksa Gábor

  • Tanulmány: Színpadi bölcselet Madách tolmácsolásában 25:247-256

Bakonyi Erzsébet (1950)

  • Fotó: Régi mozi; Erkély 1 (borító); Én és a holdivlág; Múlt és jelen 2:10,191 ; Csó-tó 25:246
  • Próza:  Kariatidák 2:49-51. ; Elmaradt kézfogás; Asszonykereső 23:4-5 ; A szél sem rebbent, senki sem volt a környéken 25:49-52 ; A horgász virágai 25: 246
  • Vers: Becézlek 2:11

Balassa Viktória

  • Vers: Két taktus 25: 52 ; 23:

Bali Miklós

  • Vers: Jönnek-mennek; Négysoros; Viszlek, míg …  25:53-55

Balogh Csongor András

  • Próza: Járni az élet táncát 24:258-265 ; Ankunft – Abfahrt 25:7-10 ;
  • Vers: Indul.; Millió álarc; A 366. versszak 25:5-6 

Baráth László

  • Tanulmány: Egy posztumusz könyvről és szerzőjéről. Barthos Gyula: Erdészüdv, vadászüdv! 2:101-108 ;